Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

K2 vitamin szerepe

 

K2-vitamin legfontosabb szerepe a szervezetben, hogy képes aktiválni olyan fehérjéket, melyek azért felelősek, hogy akalcium oda épüljön be, ahová szükséges (a csontokba, fogakba) és ne oda, ahol árt (lágyszövetek, erek). Az utóbbi 10 évben több tanulmány is egyértelműen igazolta, hogy a K2-vitamin fogyasztással arányosan csökken a koszorúér-elmeszesedés és a csontritkulás előfordulás.

Az is kiderült, hogy a kalcium fogyasztás nem csökkenti a csontritkulást, ellenben fokozza a érelmeszesedést.

K2-vitamin nélkül tehát a kalcium nem a csontokba épül, hanem többek közt az ereinken rakódik le.
 
 

A rejtélyes aktivátor X

A XX. század első felében a híres fogorvos és világutazó, Dr. Weston Price, aki másfél évtizedig volt az Amerikai Fogorvosok Szövetségének kutatási osztályának elnöke, számos megfigyelést tett és publikált, mely szerint egy akkor még ismeretlen, általa „Aktivátor X”-nek elnevezett anyag felelős az egészséges fogakért és csontozatért. Egy speciális vaj-koncentrátumot állított elő, ami ezt tartalmazta nagy mennyiségben és képes volt ezzel kezelni még a fogszuvasodást is fúrás nélkül. Azóta ezt a rejtélyes aktivátor X-et azonosították a K2-vitaminnal! Ez a speciális vaj-kivonat K2- és D3-vitamint tartalmazott főleg, és kisebb mennyiségben A-vitamint.

A K1-vitaminról az utóbbi években kiderült, hogy nagyon nagy mennyiségben való fogyasztása képes növelni a K3-vitamin termelődését a szervezetben és azt is megállapították, hogy annak jelentős része a szöveteinkben K2-vitaminná alakul.
Ezért a K vitamint komplex formában érdemes magunkhoz venni, amely tartalmaz K1, K2 és K3 vitamint is.

A nagy dózisú K1-, K2- és K3-vitaminról számos klinikai kísérletben állapítottak meg rák ellenes hatást is. A K2-vitamin az egészséges csontozat és fogazat kialakulásán és megőrzésén túl még sok egyéb jó hatással rendelkezik (pl.: Alzheimer-kór, inzulin-érzékenység).

Élelmiszereink közül K2-vitamin jelentős mennyiségben csak az állati belsőségekben (főleg agy, velő, máj és herék) fordul elő, illetve az igencsak drága másfél évnél tovább érlelt sajtokban (pl: parmezán).

 Vigyázzunk milyen K2-vitamin készítményt választunk, és mekkora dózist fogyasztunk!

 

A K2-vitaminnak több típusa is létezik.

K2 MK-4 (menakinon-4), K2 MK-7 (menakinon-7)

Sajnos több Magyarországon forgalomban lévő termék is menakinon-4-et használ hatástalan mennyiségben (pl. 100mcg-ot, holott 1500mcg-ig bizonyítottan teljesen hatástalan). Ami még nagyobb baj, hogy nincs jelölve ezeken a termékeken, hogy milyen menakinont tartalmaznak, így a vásárló drága pénzekért gyakorlatilag üres kapszulákat szed. Ezért figyeljünk rá, hogy csakis olyan terméket vegyünk, amin ez jelölve van. Ha nincsen, mindenképpen informálódjunk és kérjünk igazolást a gyártótól, hogy milyen formájú K2-vitamint tartalmaz. Ha menakinon-4, akkor 15-45 ezer mikrogrammos mennyiséget szedjünk, ha menakinon-7, akkor 45-200mcg is elegendő.

Itt még mindig nincsen vége, ugyanis a menakinon-7 és -4 is lehet ún. cisz- és transz- formájú. A természetben csakis transz-menakinonok fordulnak elő és ez a hatásos forma (pont fordítva, mint a zsírsavaknál). A cisz-menakinonok hatástalanok. A szintetikusan előállított K2-vitaminok cisz-menakinonokat is nagy mennyiségben tartalmaznak!

Tehát olyan formában kell fogyasztani a K2 vitamint  amely  a legaktívabb, menakinon-7-es változata ezt is kizárólag a természetben is megtalálható transz- változatban.

Az alábbi termékekben virágesszencia olajokból előállított vitaminkomplexek találhatóak. Ez nem baktériumokkal erjesztett szójaprotein-izolátumból kinyert készítmény.

A K2- és K1-vitamint kókusz- és pálmaolaj-kivonatban (ún. MCT-olajban) oldva tartalmazza a készítmény, mely tovább segíti a fölszívódását. A nagyfokú stabilitás miatt pedig természetes E-vitamin-komplexet tartalmaz, azaz vegyes tokoferolokat, melyek napraforgóból és nem szójából vannak kivonva. Semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz!

Alacsonyabb és magasabb dózisú (Forte) illetve D3-vitamint is tartalmazó változatból is van alacsonyabb és magasabb dózisú. Így mindenki megtalálhatja a maga számára legmegfelelőbbet

A k2 d3 vitamin választáshoz segítség:

A nagy dózisú D3-vitamin (5-10ezer NE, azaz 50-100mcg) rendszeres szedésének rákkockázat-csökkentő, immunerősítő és számtalan egyéb egészségmegőrző hatását lehetetlen túlbecsülni, mondhatni nélkülözhetetlen az egészségünkhöz.

Azonban mivel a D3-vitamin fokozza kalcium fölszívódását, ezért K2-vitamin nélkül fokozhatja a kalcium ereken és lágyszöveteken való lerakódását is. Ennek megelőzésére min. 45mcg K2 MK-7-re van szükség. Erre a K2 + D3 készítmény javasolt. Ebből napi 1-2 adag fogyasztásával biztonsággal szedhetünk nagy mennyiségű D3-vitamint.
A K-komplex Forte és K2+D3 Forte már borsosabb áru, de aki megengedheti magának, annak ezekből ajánlok napi 1-2 adag fogyasztását.

Összességében a lényeg, hogy K2 MK-7-ből 45-200mcg-ot szedjünk, D3-vitaminból pedig 5-10ezerNE-t naponta. K1-vitaminból 1000mcg körüli mennyiség ajánlatos. K1- és K2-vitaminból ezeknél jóval nagyobb mennyiség szedése is biztonságos.