Bach virágterápia, Katángkóró, az anyaság virága


Katángkóró (Chichory) Az anyaság virága Azok számára, akik eltúlozzák a mások szükségletei és jóléte iránti aggódást, akik hajlamosak túlzásba vinni gyermekeikről, rokonaikról, barátaikról való gondoskodást. Akiknek mindig akad valami, amit rendbe hoznának. Állandóan azon vannak, hogy kijavítsák azt, amiről úgy gondolják, hogy korrekcióra szorul, és ettől érzik jól magukat. Megkövetelik, hogy szeretteik folyton a közelükbe legyenek. A Katángkóró a valódi szeretet szere. Segít megtisztítani az emberi kapcsolatokat a kóros egoizmustól. Érzelmi függőségtől, a zsarolástól és az önsajnálattól. Egyben kialakítja az érzelmekkel teli, mégis szabadon engedő szeretet képességét. Fontos szer párkapcsolatokban, és gyakran szükséges neurotikus gyermek-szülő kötődések esetén is.   Részletesebb cikk a Bach virágterápiáról   A Bach-virágeszenciák kizárólag dr. Edward Bach és munkatársai (Nora Weeks, Victor Bullen) eredeti útmutatásai és irányelvei alapján készülnek. A növényények jelentős része nálunk is megtalálható vadon (a hajdani Nagy-Magyarország területén szinte mindegyik!), ezeket a lehetőségek szerint a lehető legtisztább környezetben (nemzeti parkok, védett területek) igyekeztünk elkészíteni. A Magyarországon vadon nem élő növényeket (sülzanót, olajfa) eredeti előhelyükön kerestük meg és ott készítettük el belőlük az anyaeszenciát. Az elkészítés módja (napoztatás ill. főzés) minden esetben megfelelt az eredeti leírásoknak. A frissen elkészült sorozatból számos, a Bach-terápiát illetve az angol eszenciákat évek óta alkalmazó, nagy tapasztalattal bíró hazai szakembernek adtunk kipróbálásra illetve összehasonlításra. A visszajelzések meglepően egyértelműek és kedvezőek voltak: szinte mindenki jobbnak tartotta a hazai sorozatot az angolnál. Ennek magyarázata egyrészt a manufakturális kivitelezésben (az eszenciák előállításának egyetlen lépésében sem alkalmazunk gépeket, az üvegek töltése is egyenként, kézi munkával történik az élelmiszerhigiénai előírások betartásával, az ÁNTSz által ellenőrzött laborban), másrészt pedig abban keresendő, hogy a lehetőségekhez mérten hazai, illetve a Kárpát-medencéhez a lehető legközelebb élő, vadon termő növényeket használtunk, ezek pedig nyilvánvalóan jobban harmonizálnak az itt élő emberekkel, mint a nyugat-európai példányok.

akciós bio termékek



REGISZTRÁCIÓ


INGYENES Pick Pack Pontos átvétel 4000Ft-teletti rendeléseknél!

részletek>>

ügyfélszolgálat
Terméktanácsadásért:
Munkanapokon 9:00-15:00
06-70/34-27-802

Megrendeléssel kapcsolatban:
06-70/32-45-793

pick pack pont

Szállítási feltételek

Raktárunk elérhetősége, címe



Egészség magazin
Meglepetés minden feliratkozónak! részletek
PayU vásárlói tájékoztató

Bach virágterápia, Katángkóró, az anyaság virága
[katangkoro]

Bach virágterápia, Katángkóró, az anyaság virága
Ára: 1422 Ft
 
db

 
Magyar termék
Magyar termék
 
   Szállítási költség
Szállítás
Garancia
Garancia

Katángkóró (Chichory) Az anyaság virága

Azok számára, akik eltúlozzák a mások szükségletei és jóléte iránti aggódást, akik hajlamosak túlzásba vinni gyermekeikről, rokonaikról, barátaikról való gondoskodást. Akiknek mindig akad valami, amit rendbe hoznának. Állandóan azon vannak, hogy kijavítsák azt, amiről úgy gondolják, hogy korrekcióra szorul, és ettől érzik jól magukat. Megkövetelik, hogy szeretteik folyton a közelükbe legyenek.

A Katángkóró a valódi szeretet szere. Segít megtisztítani az emberi kapcsolatokat a kóros egoizmustól. Érzelmi függőségtől, a zsarolástól és az önsajnálattól. Egyben kialakítja az érzelmekkel teli, mégis szabadon engedő szeretet képességét. Fontos szer párkapcsolatokban, és gyakran szükséges neurotikus gyermek-szülő kötődések esetén is.

 

Részletesebb cikk a Bach virágterápiáról

 

A Bach-virágeszenciák kizárólag dr. Edward Bach és munkatársai (Nora Weeks, Victor Bullen) eredeti útmutatásai és irányelvei alapján készülnek.

A növényények jelentős része nálunk is megtalálható vadon (a hajdani Nagy-Magyarország területén szinte mindegyik!), ezeket a lehetőségek szerint a lehető legtisztább környezetben (nemzeti parkok, védett területek) igyekeztünk elkészíteni.
A Magyarországon vadon nem élő növényeket (sülzanót, olajfa) eredeti előhelyükön kerestük meg és ott készítettük el belőlük az anyaeszenciát. Az elkészítés módja (napoztatás ill. főzés) minden esetben megfelelt az eredeti leírásoknak.

A frissen elkészült sorozatból számos, a Bach-terápiát illetve az angol eszenciákat évek óta alkalmazó, nagy tapasztalattal bíró hazai szakembernek adtunk kipróbálásra illetve összehasonlításra.
A visszajelzések meglepően egyértelműek és kedvezőek voltak: szinte mindenki jobbnak tartotta a hazai sorozatot az angolnál. Ennek magyarázata egyrészt a manufakturális kivitelezésben (az eszenciák előállításának egyetlen lépésében sem alkalmazunk gépeket, az üvegek töltése is egyenként, kézi munkával történik az élelmiszerhigiénai előírások betartásával, az ÁNTSz által ellenőrzött laborban), másrészt pedig abban keresendő, hogy a lehetőségekhez mérten hazai, illetve a Kárpát-medencéhez a lehető legközelebb élő, vadon termő növényeket használtunk, ezek pedig nyilvánvalóan jobban harmonizálnak az itt élő emberekkel, mint a nyugat-európai példányok.


Vélemények, tapasztalatok, fórum: